Történet | Page 3

apácáknál a
Lógody-utcába. Már hallatszik is, hogy pöfög.
--Egy automobil, egy automobil.
Mindenki az ajtóhoz szaladt és a szomszédban is mind kinéztek.
--Kihez megy?... Csak az lehet, hogy eltévedt,--vélték.--Lassan megy,

mert a kocsis nézi a számokat.--Milyen nagy.--Ez biztosan egy grófé a
várból.--Ennek minden kereke száz forintba kerül.
Igy beszéltek. Hanem a szobaur visszajött és fésülgette az ujjaival a
haját, aztán a kezébe vette a palettát, de nem ült le a vászon elé.
--Mit szaladgálsz Lenke, mint a bolond--mondta a felijedt libának.
Alhatunk nyugodtan.
Aztán az automobil elment a ház elõtt és a szobaur is lassan leült. De
egyszer csak szaladva jön be Róza és utána ifjabb Novoszád Ferenc.
--Az automobil visszajön. Ide fog jönni. Idejön.
Róza elsápadt és ifj. Novoszád Ferenc reszketett és dadogott.
Akkor egy magas, szép nõ jött be az udvarba. Tiszta selyem ruha volt
rajta. Telistele drága csipkékkel. Könyökig érõ keztyüi voltak és
lobogó tollak nagy kalapján.
--Kérem szépen--kérdezte a hölgy.--Itt lakik Dési Géza festõ?
--Ne-e-em--dadogta ifj. Novoszád Ferenc. Hanem a hölgy épen jobbra
nézett a szobaur felé, aki mozdulatlanul állt. Akkor kitárta karját és
felkiáltott:
--Géza!--Szervusz Géza!
--Szervusz Alice--mondta a szobaur és földhöz vágta a palettát és az
ecseteket. A paletta egészen összetört és két ecset is. Aztán fogták
egymás kezét és a hölgy azt mondta:
--Géza.--Hát itt vagyok. Milyen nagyon-nagyon szép itt. Miért is megy
az ember el Parisba, Olaszországba? Itt festesz az udvaron? És ez
mindig ilyen? Ezek a bokrok, ezek a fantasztikus falak és lépcsõk?...
Oh be nagyon szép. Én is idejövök. Jó? Én is itt akarok festeni.
Szabad?
A hölgy olyan nagyon gyorsan beszélt, hogy ifjabb Novoszád Ferenc

nem tudott felelni. Hanem Zelma néni már ott volt és azt mondta:
--Kezét csókolom. Csak tessék, amit tetszik. Van hely még kezét
csókolom.--Es a hölgy kezei után kapkodott.
--Nem szabad néni, nem szabad--mondta a hölgy.--Maga Zelma néni,
ugy-e? Adjon szépen kezet. Igy. Istenem be szép, be nagyon szép itt
maguknál.
--Hát igen, kezét csókolom. Itt jó levegõ van.
--És itt dolgozik a suszter ur is? És ott valaki beteg?
--A sógornõm fia, kérem--felelte Zelma néni.--Csak kihoztuk a jó
levegõre, mert már ugy is meg fog halni.
--Nem akarsz bejönni Alice az odúmba?--kérdezte akkor a szobaur
csendesen.
Hát bementek a szobába és leültek az asztalhoz, az ablak elé és sokáig
nem szóltak.
--Hát itt is lehet nálad lenni, nem csak Parisban.--Mondta késõbb a
hölgy.--Milyen jó az ilyet kipróbálni.--Mért van az a vastag krétavonal
a padlón?
--Ez a fal--mondta a szobaur.--Itt van a mûterem a vonalig és azontúl
van a lakás. Zelma néninek, ha takarit, ide kell tennie a vásznakat, oda
pedig a kottákat a pianinóra és ami még a lakáshoz tartozik.
--Te igaz, hogy az a fiu meg fog halni?
--Nézd mit látni az ablakomból. Ellátni a vérmezõ fölött a budai
hegyekne. Itt a Svábhegy, meg a Jánoshegy. Ott meg a Hármas-határ.
Ott a kis Svábhegy mögött megy le a nap. Este pedig nem lehet tudni
melyik a felhõ, melyik a hegy. Azért aztán minden felhõ. A
Lógody-utca is. Olyankor az ember ül és azt hiszi, hogy egy kis szél
kellene csak, hogy mindezt elfujja és akkor megint a Mont-Parnasson
van.

Akkor a hölgy megfogta a szobaur kezét és kék szemei megsötétedtek.
Aztán igy hallgattak sokáig.
--Hát mit csinálnak a fiuk a Lucien Simon iskolájában?--kérdezte
késõbb a szobaur.
--Már majdnem mind elment, Szécsi Pista Olaszországba utazott.
Harald Svendsen meg haza. Roppant fejlõdött az a fiu. Nem hinnéd.
Nelli összeállt megint valami brüsszeli gyárossal. A többivel nem
tudom mi van.
--El muszáj menni az öregtõl. Mert festeni lehet tõle tanulni, de
komponálni nem. Különben azt senkitõl sem lehet tanulni. De az ember
mégis elmegy.
--Ugye? Ugye?--Az ember azt mondja, itt nem lehet boldognak lenni.
Ugyan biztosan tudja, hogy sehol sem lehet. Azért mégis elmegy.
--Akarsz itt festeni az udvarban?--Jó hely. Van egy libánk is, melyet
tanítunk ifjabb Novoszád Ferenccel.
--Persze, hogy idejövök. Ide, ide. Milyen nagyszerû, hogy te magaddal
hordod a te bolondos környékedett a legjózanabb helyre is, mint a csiga
a házát. Hej, Géza élni, élni, élni kellene. De nem máshol, hanem
otthon. Mert ha az ember máshol él, az olyan, mintha csak álmodna.
Sohasem olyan valóságos mint otthon. Tulajdonképen csak ezért jöttem
haza. Csak ezért.
--Nem fog itthon nyakadba ülni a nagyúri, gazdag familiád és a
társaság?
--Fütyülök rájuk. Ugy is levették már a kezüket rólam.--Fõzz teát Géza,
aztán mutasd meg mit dolgoztál.
--Jungéknál vendégek voltak és odakölcsönöztem a csészéimet. De
lehet a lábosból enni kanállal.
Igy beszéltek. Aztán a szobaur teát fõzött a lábasban és két kanalat

hozott. És mikor a teát megitták, elõhuzta a kész képeket a zongora
mögül és azokról beszéltek. Aztán visszaültek az asztalhoz és sokáig
hallgatva bámultak egymásra.
--Furcsa, hogy te itt vagy.--Mondta késõbb a szobaur.
--Mért?
--Mert több mint egy esztendeje, hogy nem láttuk egymást és furcsa,
hogy valaki máshol is lehet, mint ahol az ember megismerte. Mintha
kivágnám egy németalföldi szobából