Történet | Page 4

a figurákat és egy olasz tájképbe
raknám. Te nekem egy vászonra voltál festve Párissal.
--Igen.--Mondta a hölgy elgondolkodva.--Te is nekem. De én ugy
vagyok, hogy nem tudom kivágni az embert a tájképbõl, melyben
megláttam. Rajta marad és magával viszi. Igazán Géza: én itt
körülötted ugy érzem Párist, de ugy, hogy soha Párisban ugy nem
éreztem.--Sajátságos.--A legmesszibb dolgok olyan egymás mellett
vannak.
--És egymásra tükröznek.--Tudod Alice hogy van az?
--Hogy?
--Páris egy szin, meg Umbria is, meg Buda is. Ezeket aztán keverni
lehet a lélekben, mint a festékeket, Igy van ez.
Akkor már esteledett és egyszer hallatszott az automobil pöfögése.
Messzirõl hallatszott már, mert a Lógody-utca nagyon csendes. A
hölgy felállt.
--Itt a motor--mondta.--Mennem kell már. Nem akarok mindjárt elsõ
héten összeveszni a familiával.
--Hát holnap eljössz?
--El, el. Hiszen úgyis csak júniusig maradok Pesten. Holnap és
holnapután és mindig.--Ugyan ez szomorú pótkávé. Ne haragudj
Gézám. Kár, hogy nem vagyok szerelmes beléd. Egyszer van az

embernek ilyen jó pajtása.
--Isten tudja jó pajtások volnánk-e akkor?
--Mond Géza: Mikor leszek én már végre igazán szerelmes? Ha tudnád
mennyire, mennyire szeretnék. Akkor kimentek az udvarra. Hanem alig
tudtak tovább haladni, oly sok ember volt ott, hogy lássa a hölgyet, aki
a szobaurhoz jött automobilon.
Átjöttek a szomszédok mind és lejött idõsebb Novoszád Ferenc a
korcsmából és valamennyi vendég is lejött. Mindenki levette a kalapját
és köszönt.
--Oda mehetek a beteghez?--kérdezte a hölgy Zelma nénitõl.
--Tessék, csak tessék kérem--felelte Zelma néni izgatottan, lelkesen és
félrelökdösött mindenkit az útból.--Tessék itt van egy szék, ha tetszik
leülni.
--Hogy érzi magát?--kérdezte a hölgy halkan Jung Kálmántól és elpirult,
mert az egész udvarban mindenki hallgatott. Aztán lesütötte a szemét,
mert Jung Kálmán nem felelt, csak sápadtan kitágult szemekkel bámult
az arcába.
--Néha fáradt, tetszik tudni--szólt közbe Zelma néni.--Akkor már nem
tud beszélni.
--Hiszen majd felgyógyul nemsokára. Nem fázik a nyaka? Hûvösödik
már. Takarjuk be. Igy. Jó?
Jung Kálmán szája megrándult, de nem tudott szólni. Akkor a hölgy
hirtelen elfordult.
--Isten velük--mondta és gyorsan kiment az udvarból. A selyem ruha
suhogott a köveken és a kalapja kék tollai beleütõdtek az alacsony
szemöldökfába. Jung Kálmán utána forditotta a fejét.
Odakint azt mondta a hölgy a szobaurnak:--Jár hozzá tisztességes orvos?
Holnap elküldöm az enyimet.

--A szénatérig gyalog sétáltak és késõbb azt mondta a hölgy:--Milyen
borzasztó szemei vannak ennek a fiúnak. így még sohase nézett senkise
rám. Nem fogok aludni tudni az éjjel.
Mig a szobaur visszajött, az udvarban össze-vissza beszéltek az
emberek. Találgatták, hogy ki ez a hölgy és mindenféle történeteket
mondtak grófnékról.
--Én ismerem ezt.--Mondta a kövér asztalos a Lovas-utról.--Ez a
méltóságos gróf Hohenbergné a várból. Dolgoztam náluk. Biztosan
tudom. Minden délben láttam.
Arcképet jött csináltatni a szobaurnái. Százötven forintot fog fizetni
érte.
--Én megmondom--mondta a tejkihordó a szomszédból, aki mindig
részeg volt. Szerelmes a szobaurba. Ez az. A grófnék csinálnak ilyet.
Tegnapelõtt volt az újságban egy grófné, aki megszökött egy pincérrel.
Ez az.
--Fogja be a száját, maga disznó!--förmedt rá Zelma néni. Inkább
fizesse ki az adósságát. Ez nem olyan. Tudja? Ez egy rokona a
szobaurnák. Tudja? Mert õ is ide fog jönni festeni. A szobaur is nagyon
elõkelõ gazdag familia. Tudja? Csak nem kapta még ki az örökségét.
Két év múlva, már ki fogja kapni. Százezer forintot.
Igy beszéltek, flztán a vendégek visszamentek a korcsmába. Mindenki
szidta a tejkihordót. Vacsora után a szobaur megint az ajtófélfához
támaszkodva nézte, hogy apró kék bárányfelhõk vannak a hold alatt és
ujjaival fésülte a haját. Szél volt és a feje felett zugtak a fekete kerti
bokrok.
--Most hánykódik a tavasz.--mondta a szobaur. Este nem látni, merrõl
jön a szél és melyik fa zug. Ha nem az éjszaka mozog, mint egy
hajókabin.
Akkor éjszaka ifjabb Novoszádéknál és Jungéknál is éjfélutánig égett a
lámpa. És fent a kocsma hajnali két óráig világos volt.

Másnap délben kétlovas fiakkeren jött egy beretvált ur. Azt mondta,
hogy orvostanár és megvizsgálta Jung Kálmánt. Négy órakor pedig
megint eljött a hölgy. Behozták az automobilból az állványt és egy
világoszöld festékes ládát, aztán betették az ajtót, hogy senki se jöjjön
be bámulni. Aztán a hölgy is leült a szobaur mellé és õ is ugy festett
több kis képbõl egy nagyot
--Csodálatos, hogy emlékeztet ez az udvar egy régi perugiai
házra--mondta a szobaurnak.--Itt valami titok van Géza.
--Hol?
--Olyan nyugtalanitó, olyan gyanus nekem, ha a tájak igy
emlékeztetnek egymásra. Követnek mint egy álarcos ember. Ez a
virágzó cseresznyefa, meg ez a ferde barackfa is olyan ismerõs. Ez
talán valami üldözési mánia. Nem? Kihúzzák éjjel hosszú görbe
gyökereiket és utánam jönnek.
--Minden lélekben van néhány tájkép. Az ember csak azokat látja. Ami
kivül van, az csak felidézi.
--Az ember talán nem is utazik, Géza. Csak emlékezik, meg felejt.
Milyen csodálatos a világ.
Késõbb a hölgy felállt és odament ifjabb Novoszád Ferenchez és nézte,
hogyan ver be kis fehér faszögeket egy cipõtalpba, két sorban
köröskörül.
--Novoszád bácsi engedje meg, hogy én is verjek be néhány ilyen